Anti Spam

Kisközösségi rádiós frekvenciapályázat beadása: április 1-jén

"Az ORTT tájékoztatja az érdeklődőket, hogy a kisközösségi műsorszolgáltatási jogosultságok Pályázati Felhívása az Oktatási és Kulturális Közlöny 2010. évi 5. számában, 2010. február 22-én megjelent. "

"A Pályázati Ajánlatokat a Pályázati Felhívás 3.4.5.1.
pontja alapján minden év április 1. napján valamint szeptember
1. napján 10 óra és 15 óra között lehet benyújtani
a Testület
címén (Budapest VIII. kerület, Reviczky u. 5.)."

A pályázati felhívás szövege letölthető innen.

A Felhívás a pályázati körülményeken túlmenően útmutatást ad arra, mit tartalmazzon kötelezően a pályázat.

Itt szeretnénk felhívni a figyelmet az alábbi passzus alapvető fontosságára:

"a) A pályázónak ajánlatában meg kell jelölnie a kisközösségi műsorszolgáltatás célcsoportját képező, a vételkörzetben élő, vagy dolgozó, vagy tanuló, vagy nyaraló, stb. közösséget.
Nem nyereségérdekelt pályázati ajánlat esetén ezen felül meg kell jelölnie, hogy az Rttv. 2. § 34. pontja alapján a műsorszolgáltatás
- nemzeti, etnikai, vagy más kisebbségi cél, vagy
- kulturális cél, vagy
- a vételkörzetben élő hátrányos helyzetű csoport szolgálata, vagy
- a lakóhelyi közösség közéleti fórumaként kíván szolgálni.
A nem nyereségérdekelt műsorszolgáltatás érvényesen az említett célok közül kizárólag egy szolgálatában állhat.
Nem nyereségérdekelt jelleggel ajánlatot benyújtó Pályázó érvényes Pályázati Ajánlatot a fent említett célok közül kizárólag egynek a kiválasztásával nyújthat be."

A Pályázati Ajánlatnak a következőket kell tartalmaznia:

- Alapvető adatok (Pályázati Felhívás 3. számú melléklete)

- Műszaki feltételek (tervezett műsorszolgáltatás rendszertechnikai terve és rövid műszaki koncepciója

- A műsorszolgáltatás műsorideje és műsorterve
* Általános rész (a műsorszolgáltatás jellege, kisközösségi célcsoportja, valamint a műsor alapértékei. A tervezett műsorszerkezet /3. számú melléklet szerint/)
* Speciális rész (a kisközösségi műsorszolgáltatás célcsoportját képező, a vételkörzetben élő, vagy dolgozó, vagy tanuló, vagy nyaraló, stb. közösség megjelölése) + Nem nyereségérdekelt pályázati ajánlat esetén megjelölni:
-> nemzeti, etnikai, vagy más kisebbségi cél, vagy
-> kulturális cél, vagy
-> a vételkörzetben élő hátrányos helyzetű csoport szolgálata, vagy
-> a lakóhelyi közösség közéleti fórumaként kíván szolgálni.

- műsorszolgáltatási tapasztalat

- gazdálkodási és pénzügyi terv (tervezett finanszírozási megoldások, Tervezett kiadások és bevételek a 6. számú melléklet szerinti szerkezetben, működési költségek biztosítása)

Továbbá fontos tanulmányozni, melyek a nem nyereségérdekelt műsorszolgáltatási ill. a közműsor-szolgáltatási jogosultságra vonatkozó különös pályázati feltételek.

...

Az előző forduló (2009. szept.) eredményei megtekinthetők ide kattintva (a 20-50. pontokig)

Készítette: Gvorn Tech www.gvorntech.com