Anti Spam

Tiltakozás

Közösségi rádió is áldozatául eshet annak a csődhullámnak, amely egyre több, állami pályázatokon "nyertes" civil szervezetet ér el. 2009. szeptember 21-én délelőtt az Állampolgári Részvétel Hetének nyitórendezvényeként, demonstráció zajlott le az ESZA Kft. épülete előtt, melyet több civil szervezet hirdetett a kiszámíthatóbb és kevésbé gyilkos pályázati és elszámolási rendszerért .

A tüntetés petíciójához szervezetünk is csatlakozott - az érintettek sorában nem egy közösségi rádió is megtalálható.
(Pl. egy tudósítás Pécsről: Csődhelyzetben az Istenkúti Közösségért Egyesület)

A civil szervezetek követeléseiket és tárgyalási szándékaikat eljuttatták négy érintett állami intézmény (a Szociális és Munkaügyi Minisztérium, a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, valamint az ESZA Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft) vezetőinek. A rendezvény megkezdése előtt Lebovits Gábor, az ESZA Kft. ügyvezető igazgatója a demonstrálók képviselőitől átvette a petíciót, s szóbeli ígéretet tett arra, hogy még a héten tárgyalóasztalhoz hívja az érintett szerveket és a civil szervezetek képviselőit.

21-én hétfőn, délután a Parlamentben az azonnali kérdések és válaszok órájában Gulyás József országgyűlési képviselő kérdést intéz a kormányhoz a civil pályázati támogatások rendszerében tapasztalható anomáliákkal kapcsolatban.

Az Állampolgári Részvétel Hete kapcsán több közéleti személyiség (Hankiss Elemér, Rutkai Bori, Lányi András, Sebő Ferenc, Kristin Faurest, Varnus Xavér és Ferge Zsuzsa) is kifejtette álláspontját egyéni felelősségünk és az állampolgári részvétel jelentőségéről.

A Petíció szövege:

jogtalan inkasszók
adósok listájára kerülés
jogorvoslat ellehetetlenítése
felszólítás nélküli végrehajtás
a végrehajtott projektek évekig húzódó lezárása
személytelenség, arctalanság és egyben arcátlanság
ki nem fizetett támogatási összegekre váró pályázók
a szerződéstől való elállás lehetőségének egyoldalúsága
PAPÍR PIRAMIS  -  TÖNKREMENT CIVIL SZERVEZETEK ÉS EMBEREK!!!

Tárgyalást, megegyezést, együttműködést!
Már nincs idő várni, ha nem cselekszünk, részvétel helyett részvétnyilvánítás lesz a következő lépés.

Mi, alulírott civil szervezetek tiltakozunk a hazai támogatási rendszer kezelési struktúrája ellen,
amely mostani formájában egy mélyen feudális – alárendelt, megalázó
viszonyt teremt a program megvalósítói és a támogatást közvetítők
között.

Az NFÜ, az ESZA, több minisztérium és
számtalan más állami szervezet ilyen lehetetlen magatartása és
támogatáselosztási gyakorlata ellen emeljük fel szavunkat, egyúttal
követelve, hogy azonnal függesszék fel a napokban közel félszáz szervezet ellen elindított végrehajtási eljárást, s a civilek közreműködésével dolgozzanak ki egy új, normális, társadalom- és civilbarát pályáztatási rendszert.

Céljaink elérése érdekében, kapcsolódva az Állampolgári Részvétel Hetéhez, demonstrációt szervezünk, az ESZA Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. központi irodaháza elé (Budapest, XIII. Váci út 45/c).

Piramist építünk az értékünket mérő papírköbméterekből
Mérlegeljük társadalomjobbító programjaink súlyát (SI mértékrendszer szerint!)
Papírhajókat és papírsárkányokat eregetünk, bemutatandó a nyertes kormányzati pályázatok adta működési biztonságot
Elmeséljük azok történetét, akiknek a vesztét okozta egy-egy nyertes pályázat.
Elmondjuk, hogy kikkel és miről szeretnénk tárgyalni.
Részletek a csatolt dokumentumokban:
- "Gondok, bajok"
- "Veszteségeink"
Készítette: Gvorn Tech www.gvorntech.com