Utópia Kollégium Üzemi Bányarádió - eredmények
Az Utópia Kollégium Bányarádió, 7 rádióból összesen közel 30 fővel sokszínű Közös Hullámhossz-adást valósított meg. A hangfelvételek hamarosan összefésülődnek és elérhetőek lesznek itt a honlapon is.A fő program, amelyhez kapcsolódtunk, a Krétakör blogján olvasható, ill. részleteiben az alábbi lapokon is:
- a Jicinsky-sztori
- a Jicinsky-sztori folytatása
- a tervezett programok.
A minket leginkább megragadó sztori ez:
„A kerettörténet szerint az Utópia Kollégiumot a huszadik század elején Jaroslav Jicinsky, cseh-morva bányamérnök alapította, akit a Dunagőzhajózási Társaság hívott Pécsre, a hatékony szénkitermelés megtervezésére és lebonyolítására. Ennek a nagyszabású programnak a következményeként épült fel többek között Gróf Széchenyi István Akna. Az Aknát Jicinsky, és a vezetésével létre hívott Utópia Kollégium tagjai, egy ún. „transzhumán” gépnek tervezték meg – erről azonban kizárólag a kollégisták tudhattak. Ez a gép egy olyan szuperintelligens, szintetikus-organikus szerkezet volt, amely a tudományos kreativitás, az általános tudás és a társadalmi képességek tekintetében egyaránt messze túltett az emberiség valamennyi tagján. A gép feladata a Kollégium szellemi energiáinak tárolása és továbbörökítése volt az utókor számára.
A kezdeti időszak volt az Utópia Kollégium fénykora. Azonban a század vérzivatarai, végül pedig a szénkitermelés végleges leállítása után, 1989-től kezdődően nem volt, aki gondozza a gépet, ami így végül önállósította magát. Mivel szénhez már nem tudott hozzáférni, a környezete ellen fordult és abból próbálta meg kinyerni a működéséhez szükséges szerves anyagot. Így ment ez a 2000-es évek elejéig, amikorra a gép rombolásának jelei már a városban is nyíltan megmutatkoztak – deprimált emberek kerülgették az úton-útfélen megjelenő titokzatos gödröket. A Kollégium leszármazottai elhatározták, hogy új korszakot kezdenek és megjavítják a gépet."
A feladatunk a Majális programjának követése, hangzó megjelenítése, ill. egy fiktív üzemi rádió működtetése volt.
Amit mindebből kihoztunk:
– interjúk a szervezőkkel (pl Fazekas Bálint, Bérczes Tamás, a Tesla-tekercseket összeszerelő ember, stb)
– hosszú interjú és külszíni felvételek a helyet jelenleg tulajdonló cég igazgatójával (Dr Hefner Pali bácsi) a bánya múltjáról és jelenéről, az egykori bányászok mindennapjairól
– interjúk egykori bányászokkal ill. a zenekarral (kérésre számot is játszottak)
– interjúk fellépőkkel
– felhasználtuk a Krétakörtől kapott hangzó anyagokat – bányászinterjúkat, bányászdalokat, ill. Jaroslav Jicinsky „üzeneteit” is, ezek sokszor kerültek adásba, különböző zenei és szöveges kontextusban
– az iskolások (az Utópia Kollégium tagjai) többször birtokukba vették a stúdiót, hosszú tömeges beszélgetéseket folytatva, amelyet a többiek a csarnokban kihelyezett rádiókészülékeken követtek
– sokszor szólhatttak a Periszkóp rádiósok „szokásos” remek experimental mixei és hangkollázsai – ideértve egy „kertkoncertet” is, amikoris a rádió a kert bokraiból is szólt, és zenélt a szökőkút
– ugyancsak az ő jóvoltukból sugárzott a rádió lelkesítő forradalmi és munkásdalokat, hangjátékokat, beszédeket és más hangemlékeket az elmúlt rendszerből
– elkészült a szombat esti performansz hangfelvétele (a felvonulásról valamint külön az előadásról) (terveztük élőben is közvetíteni a hangokat, de ez sajnos néhány technikai hiányosság miatt meghiúsult)
– két Fúziós DJ-t delegáltunk a a szombat esti „afterparty”-ra, ahol a Remetés kötődésű Drugi Program is játszott, ill. a buli vége felhőtlen közös rádiós-zenész jammelésbe csapott, melyről szintén van felvétel
– sajnos az adást rögzítő archívum nagyon kezdetleges minőségben (32 kbps) áll rendelkezésre (a streamelésre + archiválásra beállított laptop vmint a helyi netkapcsolat sajátságai miatt). Amikor ezt érzékeltük, elkezdtük a fontosabb anyagokat, interjúkat külön felvevővel is rögzíte-ni. A mellékelt CD-n ezek nyers, vágatlan verziói találhatók, esetenként több darabban. Az utómunkák során mindebből vágott, hallgatható anyagokat fogunk készíteni.
– a hétvége egyik fő produktuma: az itt megszületett „Baranyai Földalatti Bányászköztársaság Hangja” rádió „Mentés Másként” c. fikciós hangjátéka. Ennek forgatókönyvén az utolsó csi-szolásokat végezzük jelenleg, egyes szakaszait fel is vettük/le is adtuk, de a végső felvétel még most lesz, az EPER Rádió stúdiójában. A mű elkészültének fő felelősei: Hargitai Henrik, valamint Kozmi es Árik Zsófi, akik kreatív szárnyalásából (már-már lem-i magasságokat elérő), fantasztikus írásmű született. Megalkotásában résztvettek még Réz Ági es találékony fiai, Guci, Huba és dj Krupszkaja. A fiktív üzemi rádióban helyet kapnak Hírek, Alagútinform, Időjárás, Vallási félóra a gömbkőszenekről (valós tudományos cikk alapján), reklámok (szénszappan, gombatermesztés) és társadalmi célú hirdetések (pl az éves szénadag 1%-áról), Mindentfúrás Egyeteme előadások (pl „a mélyteke új felfedezéseiről”), kulturális ajánlók a Gamma Frekvencián (pl a Sújtólég rockbanda fellépése, Béta Program Kísérleti Fúvószenekar és Anna Akna Vegyeskara stb), vágat-állat és tárna-növény magazin + főzőműsor (pl hogyan gondozzuk pincebogarunkat, recept: patkányfarok penészbundában), sport félóra (pl. interjú a mélységi súlyosércdobó bajnokságban kapusként szereplő Vasfogó Vendellel) és még ezer más. A hangjátékhoz fel lett használva a világ egyik elsőként készült hangjátékának alapötlete is, melyet a BBC sugárzott 1922-ben, egy walesi bányában játszódott és a címe az hogy „Veszély”. A Mentés másként c. hangjátékban föl lett építve egy fiktív földalatti társadalom, a sztorinak frappáns befejezése van, amelyben szerepet kap a Transzhumán Gép is. A hangjátékot, a végső keverés elkészülte után a honlapon is megjelentetjük.
A Bányarádió stábját alkották:
- Periszkóp Rádió: Kovács XRC Balázs, Dénes, Eraz, Sowjet, Steiner,
- Remete Rádió: PetákP
- EPER Rádió: Hargitai Henrik
- Fúzió Rádió: Rézági (+2 gyereke), Árik Zsófi (+2 gyerkőc), Kozmi, Guci, Huba, Kriz és Ildi,
- Pöpp FM (Tűzraktér): Dani, CéZé, Tila
- Pécs-Bp kettős ügynökök: Novák Márk, Fullogic Jancsi, Deák Szabolcs
Megjelent vendégek:
- Rádió Mi (Szeged): Medvegy Gabi & tsai
- Tilos Rádió (Bp): Édes Balázs és népes csapata
- valamint az Utópia Kollégium hallgatói, igen nagyszámban.
Képek már láthatók
- a Fúzió Rádió Facebook
oldalán
- Katona Ádám személyes blogján
- DJJ Krupszkaja albumában
- és nemsokára itt ezen az oldalon is.
Hamarosan hanganyagok is felkerülnek, illetve egy jó kis sajtótallózót találtok a Krétakör blog megfelelő oldalán is.


