Szervezői beszámoló I.
A hétvégi, Rákóczifalván megrendezett képzés és műhelytalálkozó
keretében 17 (!!) közösségi rádió több mint 30 kepviselője vett reszt.
A program a következőképp alakult:
- péntek délután a helyi
rádió, a Rákóczi Hírmondó vezetője és lelke, Bede Judit szervezte
konferencia részesei lehettünk, (helyi + környékbeli polgármesterek,
kulturalis és civil vezetők részvételével), melyen többek közt egy
nagyszerű előadást is hallhattunk Polyák Alberttől a helyi közösségi,
kulturális, hagyománybeli értékek védelméről, valamint eszmét
cseréltünk közösen a tárgyban, Judit vezetésével
- egyúttal óriási tiramisu tortával ünnepeltük meg a 10 éves Emberkék az Emberért Egyesületet,
-
utána Veresegyház Robin Hood-ja, a Tavirozsa Rádió ill. Rekvényi Laci
előadását hallhattuk meg arról, hogyan tud egy kisköz rádió komoly
médiatényezővé válni egy nagyobb településen is,
- végül Judit meglepetéseként beszélgethettünk interneten keresztül
a 80 éves Cseke Lászlóval, az egykori SZER legendás műsorvezetőjével
-
a vacsora utan ejszakaba nyulo es nagyon izgalmas eszmecsere kezdodott
a kozossegi radiozas alapveto fogalmairol, kerdeseirol, Ago es Medvegy
Gabi (Radio Mi) moderalasaban. Ennek osszefoglalasa tulnyulna e level
keretein, es elo fog meg kerulni tobbszor, de ami egeszen biztosan
lejott a vitabol: tul sokfelek, tul sokszinuek vagyunk ahhoz, hogy egy
vagy ket konkret definicioval szuk keretek koze lehessen behatarolni a
hazai kozossegi radiozast. A reszletekrol az ugyvivok meg fognak irni.
- szombat delelott, Pogany Gyuri (Civil) celebralasaban Papo (Tilos) unnepelyesen alairta a Mahasz-szerzodest,
-
majd, mar a kepzes elso fazisakent, minden radio bemutatkozott a plenum
elott, 5-5 percben (a hetvege talan egyik legtanulsagosabb resze volt
ez - utolag volt, aki szerint erre kellett volna a legtobb idot hagyni)
- aztan jott az elso konkret feladat: az elhangzottakbol a Petak
Peti (Remete R.) altal kigyujtott, a radiozassal kapcsolatos
kulcsfogalmakat kellett valamilyen sajat szempont alapjan rendszerbe
szervezni, mar csapatokban
- ebed utan, beekelt elemkent, Rez Agi (Fuzio R.) jopofa radios
jatekaibol reszesult a tarsasag, amelyeket Agi egy par evvel ezelotti,
spanyolorszagi kozossegi radios kepzesrol hozott, es amelyek a
csapatepites, -toborzas, feladatkiosztas kerdeseit jartak korul felig
komoly, felig jatekos modon (ezekbol meg lesz majd a kov. kepzesen is)
- kesobb, ujabb „kulso felajanlaskent”, a hodmezovasarhelyi Agoston
Lajos (Radio X) mutatott be egy olyan eszkozparkot, amellyel mindossze
200ezer ft-bol (!) fol lehet epiteni egy komplett studiot
-
aztan ujabb (immar a „Nagy”) Feladatkent, a mar letrejott csapatokkal
ki kellett talalni egy-egy radiot. Megalmodni a helyet, vetelkorzetet,
stabot, logot, szignalt, belehelyezni egy kulso kornyezetbe. Ezutan
minden radio kapott egy-egy problemas szituaciot (pl. nagyberuhazast
terveznek a telepulesen v. belso gazdasagi es/vagy tarsadalmi
konfliktusok vannak), amelyekre a radionak, radiokent reagalni kellett
– minderrol, a hidegta’las vacsora kozben/utan prezentacioban szamoltak
be a csapatok. (csak gyorsan: itt szuletett meg a Dravavolgyebe
tervezett specialis autopalya otlete (l. http://www.szabadradio.hu/
a Kulonleges Betegsegek Szanatoriumanak (KUBESZ) sajat radioja, melynek
narkolepszias musorvezetoje rendszeresen es varatlanul elalszik
musorvezetes kozben)
- ujabb kozbeekelt elemkent megnezhettuk Juditek filmjet a Rakoczi
Hirmondo radiojarol, majd (ha mar lud alapon) en is bedobtam egy, a
mexikoi zapatistak kozossegi radios halozatarol szolo filmreszletet
-
ezutan jott volna a „Feladat” gyakorlati megvalositasa, azaz egy-egy
musor (elem/folyam) elkeszitese – de itt mar annyira faradt volt
mindenki (este fel10 korul vagyunk), hogy a megvalositas „csak” a
reszletes szinopszisig jutott el
- azert meg este, a szallason, egy kicsit jolesett a lazulas – bar
valojaban itt is folytatodott a tanulas, rengeteg reszletet tudtunk meg
pl a pecsi radiok (Remete, Origo-Haz) vagy a nyiregyhaziak (Mustar)
aktualis mindennapjairol
- vasarnap delelott Katona Adam (Fuzio R.) nagyszeru
bemutatojat/felajanlasat ismerhettuk meg – Adam (cege reven) olyan
szervereket tud adni az azt igenylo radioknak, amelyekkel egy kiskoz
radio stream- es archivalasi igenye biztonsaggal es hosszu tavon jol
megoldhato (errol majd o meg ir)
- majd a Tavirozsa radiosok elozo napi, (egyebkent kituno)
szinopszisabol kiindulva tobb oran at beszeltunk arrol, vajon miert
nemigen/ritkan valositjuk meg kozossegi radioskent az ilyen tipusu,
szakmailag fantasztikusan jo terveket, illetve mi az, ami a mi
feldolgozasi modjainkat egyenive, ill. elterove teszi a „hagyomanyos”
mediaetol (szemelyesseg, erintettseg, nem ragaszkodunk a
partatlansaghoz feltetlenul, nincs idokorlat, nalunk valoban a kozosseg
szolal meg, a civil hangot erositjuk fol, stb), es milyen modon tudunk
feldolgozni ilyen nagy hordereju temat (pl tematikus nap). (sztem ez is
borzaszto tanulsagos volt)
- „levezeteskent” megneztuk vegre Rakoczifalva egyik fo nevezetesseget, a Macimuzeumot (l. fotok - http://www.szabadradio.hu/hu/
Lehet mondani, hogy talan kicsit tul „eklektikus” volt a hetvege,
nem csupan a szuken vett kepzesbol allt. Ennek egyik fo oka az, hogy
tul sok aktualis megbeszelnivalonk is volt, es nagyon erdemes volt
kihasznalni, hogy ilyen sokan es sokat egyutt lehetunk 3 napon at.
Masik (es szerintem igen orvendetes) oka pedig, hogy a kulonbozo radiok
es radiosok reszerol rengeteg erdekes es hasznos felajanlas erkezett,
egyiknek sem lehetett nemet mondani – es szerintem mindegyikkel csak
gazdagodtunk, semmi sem volt hiabavalo. Tul azon, hogy sokan voltunk es
sok helyrol (17 radio), a hetvege programjat is sokan es kozosen
alkottuk meg – szerintem ez ert annyit, mint barmifele iskolas oktatas,
alaposan megismerhettuk belole egymast es hogy „ki miben jo”, mit tud
hozzatenni a „nagy egeszhez”, na, ertitek.
Vegul ne felejtsuk megemliteni Juditek vegtelenul szivelyes es odaado
vendegszeretetet – es Csullog Gabi isteni foztjeit, amelyektol vasarnap
delre mar pukkadasig eltelve, nehez hassal – es meg nehezebb szivvel –
hagytuk ott Rakoczifalvat.
orsi
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges


