Home / Vásárlás / A miniszoknya most is teret hódít

A miniszoknya most is teret hódít

A hatvanas évek igazi forradalmi kornak számít sok szempontból. Ekkor alakult meg a Beatles, járt először ember a Holdon, na és persze a miniszoknya megjelenése borzolta a kedélyeket. Sokan boldogan köszöntötték, mások pedig megbotránkozva követték figyelemmel a térhódítását. Egyesek frissnek és szexinek tartották, mások viszont egyenesen polgárpukkasztónak.

Tény, ez az apró ruhadarab senkit sem hagyott közömbösen. Bár már egyáltalán nem számít újdonságnak, különlegességnek, de még mindig vitatott, hogy ki merje viselni, kinek áll igazán jól. Mivel a kor szelleme azt diktálja, hogy ilyesmit inkább a vékony, tökéletes lábakkal rendelkező, főként fiatal nők vegyenek fel, így sokan száműzik a ruhatárukból.

Mi pedig inkább azt valljuk, hogy a miniszoknya bárkinek való, aki önbizalommal, boldogan képes viselni. Nyáron kifejezetten kellemes, szellős viselet, de a megfelelő alulöltözékkel a hidegebb hónapban is bevállalható. Lehet ez szűk, bővebb, nagyon rövid vagy éppen a térd fölé érő modell.

About seditor

Check Also

Tissot karóra

A Tissot karóra megfelel az elvárásoknak

A kiegészítő fontos szerepet tölt be a mindennapokban. A Tissot karóra nagyban feldobja a megjelenést. ...

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Elfogadom