Home / Zene / Anna and the Barbies

Anna and the Barbies

Anna and the Barbies
Anna and the Barbies

Vannak csillagok, vannak hulló csillagok. Vannak olyan csillagok, amelyeket tehetségkutatók felfedeztek, majd sikeresen megállták a helyüket a zeneiparban, fejlesztették tovább a karrierjüket, de sajnos ennek az ellenkezőire is rengeteg példa van, hogy a felfedezett tehetségek nagyon rövid időn belül eltűntek a színről. Talán a legsikeresebbnek azok az együttesek, énekesek mondhatják magukat, amelyek saját erejükből kapaszkodtak fel, váltak ismertté. Az Anna and the Barbies úgy tűnik, hogy nem hulló csillag, megmutatták magukat és saját erejükből igyekeznek a legjobb formájukat hozni, dalokat írni, albumokat megjelentetni. A legfrissebben megjelent album címe az Ánem. Ezt az albumot az elmúlt év november harmincadikán jelentették meg, amikor teltházas koncertet adtak a budapesti Barba Negra klubban. Ez a koncert igazán fergetegesre és rendhagyóra sikeredett, ugyanis bárki, aki felvette Anna korábbi fellépő ruhájának egyikét, az együtt bulizhatott a színpadon a zenekarral együtt. Ez a tizennégy dalt magába foglaló album, a vélemények szerint a zenekar eddigi legérettebb anyaga lett. A dalokat, szokásukhoz híven angol és magyar nyelven éneklik. A dalok Pásztor Anna- az énekesnő dalszövegeinek tolmácsolásában, a mélabúson át a felhőtlen jókedvig, minden világba elvezetnek bennünket. Ezen a lemezen három közreműködő is szerepel Frenk a Polaroid című dalban, míg Kardos- Horváth János az Ünnepélyesen Fogadom-ban teszi tiszteletét. A Márti dalát Kiss Tibivel adja elő az énekesnő Anna.

About admin

Check Also

A legjobb angolul éneklő magyar zenekarok

Sokan azt gondolják, hogy egy magyar zenekar csak anyanyelvén tud igazán mindent megmutatni a zene ...

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Elfogadom