Ha számos esetben lett volna már szüksége egy olyan telefonra, amelyikben két sim kártya számára van hely, akkor most nagyszerű megoldás áll a rendelkezésére. A dual sim mobiltelefonok kifejezetten olyan felhasználóknak állnak a rendelkezésére, akik szeretnének egyetlen készüléken belül két telefonszámot használni. Ez főként azoknak jön nagyon jól, akiknek van egy magán- és egy munkahelyi szám is, hiszen így nem kell két telefonra figyelniük. A dual sim mobiltelefonok kifejezetten praktikusak. Online áruházakban mindenhol meg lehet venni. Ha csakis egyetlen márkát keres, akkor az online szaküzletek keresőjében adja meg paraméterként, hogy milyen elvárása van egy telefon kapcsán, majd pedig ezen feltételeknek megfelelő készülékeket fogja látni a webáruház kínálatában. A dual sim mobiltelefonok kedvező árkategóriában állnak rendelkezésre, így minden vásárló megtalálja a pénztárcájának megfelelő készüléket.
Okostelefonok esetében is talál számos olyan típust, amelyik két sim kártya kezelésére alkalmas. Sok vásárló elköveti azt a hibát, hogy telefont a kinézet alapján választ. Ezt az eljárást érdemes kerülni, hiszen maguk a funkciók a leglényegesebbek egy okostelefon esetében, majd csak ezt követően lehet szempont, hogy milyen külsővel bír a mobil. Lehet használni különféle összehasonlítókat is, amelyek az egyes dual sim mobiltelefonokat vetik össze ágymással ár-érték arány tekintetében. Ha szeretne vásárolni telefont, akkor a nézelődést érdemes a legnagyobb online áruházakban kezdeni, amelyek tényleg megbízható beszerzési helynek számítanak, hiszen nem véletlenül választják sokan. A dual sim mobiltelefonok néha akciók keretében is beszerezhetőek. Javasolt követni a webáruházak Facebook oldalát, amelyeken mindig lehet értesülni arról, hogy milyen aktuális akciók, kihagyhatatlan lehetőségek állnak rendelkezésre. A dual sim mobiltelefonok kiszállítása kapcsán, az adott online szaküzletben kell tájékozódni. Egy bizonyos díjat a legtöbb áruház elkér a kiszállításért. Csak egy bizonyos megrendelési összeg felett szokták elengedni a kézbesítési költséget.